Az újév kezdete jellemzően az az időszak, amikor az emberek tömegével tesznek különféle fogadalmakat, annak érdekében, hogy az életük valamely területén javítsanak.

„Leszokom a dohányzásról!”, „Elkezdek sportolni!”, „Többet fogok olvasni!”, „Lefogyok az ideális testsúlyomra és meg is tartom!”, „Nem káromkodok többé!”, „Új életet kezdek!” – halljuk például azoktól, akik valamin változtatni akarnak az életükben. Gyakran mások előtt jelentik ki ezt, mert a nyilvánosan tett ígéretnek nagyobb a „kényszerítő” ereje, hogy az ténylegesen meg is valósuljon.

Jellemzően azonban sajnos az újévkor tett fogadalmak csak kis százalékban teljesülnek, mert valami hiányzik, amivel véghezvihetőek lennének.

Van, hogy a következetesség nincs meg, esetleg az önkontrollból van kevés vagy éppen a kitartás nem elég erős.
Van úgy, hogy a kezdeti lendület hagy alább és legyűrik a szándékot a monoton, szürke mindennapok.
Előfordul az is, hogy ezek megvannak: a lelkesedés, a motiváltság, az önfegyelem, az állhatatosság, csak nincs egy kijelölt út, állomásokkal, rész-célokkal, útvonaltervvel, ami a célhoz vezethetne és célba juttathatna.

Saját területemen, ahol az embereket – hónaptól, időszaktól, meghatározó napoktól és fogadalmaktól függetlenül – segítem az életmódváltásban, rendszeresen látom ezt a hiányosságot. Pedig nem lenne bonyolult az életmódváltás. Nem lenne kivitelezhetetlen, sőt, nem is megerőltető, képességeket meghaladó, ha a cél egyéni módon lenne kitűzve, s a személy egy reálisan tervezett, életszerűen megvalósított útvonalon kezdene haladni efelé.

Akár egy hozzáértő, az „úton” rutinosan közlekedő személy segítségét, útbaigazítását igénybe véve.
Aki nemcsak az útvonal ésszerű megtervezésében segít, hanem abban is, hogy kikerüld az akadályokat, torlaszokat, zsákutcákat.
Sőt abban, is, hogy hogyan alkalmazd helyesen a közlekedési szabályokat.

Megannyi sikeres ügyfél tapasztalatával azt mondhatom, hogy mivel ez az út nem a szokásos, nem a járatos út, mindezt felismerni és elfogadni létfontosságú lehet a sikerhez, az eredményes, valódi életmódváltáshoz.

Lehet, hogy a Te életedben is van olyan dolog, amin javítani szeretnél, mert érzed, tudod, hogy így nem jó vagy így hosszú távon nem fenntartható az a terület.
Ha ez a terület a fizikai állapotod, akár a testsúlyod, akkor lehet, hogy rájöttél már, nem érdemes fogyókúrákban gondolkodnod, hanem életmódváltásra van szükséged.
Lehet, hogy eljutottál már a konkrét elhatározásig is, hogy változtatni fogsz.
Ugyanakkor lehet, hogy vannak benned bizonytalanságok, félelmek, mert már nem először rugaszkodnál neki, hogy a változást létrehozd, hogy erre az új útra rálépj.

Hogy megkíméld magadat egy sor kudarcélménytől, amelyek az újévkor tett fogadalmakhoz kapcsolódnak, hadd javasoljak Neked valamit!

Újévi fogadalmak, újabb kúrák helyett kezdd el a testedet rendeltetésszerűen használni!

Ha kíváncsi vagy arra, hogy ez mit jelent, hogyan érdemes nekiindulni az életmódváltásnak – hogy az ne egy újabb csalódásra ítélt próbálkozás legyen -, akkor van itt számodra egy segédlet, amiben egy vadonatúj, garantáltan sikert eredményező megközelítést találsz.

MI AZ AZ EGY DOLOG, amit ha jól csinálsz, elérheted az ideális testsúlyodat?

Recent Posts